Szkander a Légy erős! driverrel és a karakterrel

Nemrégiben -azaz egy hete- volt gerincsérvműtétem. Megmondom őszintén, eddigi éltemben sok
műtétem volt, ezek közül volt, ami életmentő és volt, ami nem az. Utóbbiak sem szépészeti műtétek,
csak halaszthatót jelöl meg az elnevezés, mint például ez a sérvműtét. Dönthettem volna úgy, hogy
viselem még fájdalmat (mellesleg elég jól viselem) vagy úgy, hogy az, hogy beadd a derekad :) egy
ilyen műtétbe, az nem kis miska. Egyrészt neked kell tisztában lenni a saját adottságaiddal, azaz
mennyire viseled a fájdalmat…
Jó ez oké, ez megy…
De ez még csak az alap…

 

Azzal is tisztában kell lenned, hogy segítséget kell majd kérned (what?) Na ez már sokunknak nem oké…
És itt merül fel bennem kérdés, hogy miért is nem? Ez a mai társadalmunknak köszönhető, hiszen,
folyton azt akarjuk bizonyítani, hogy egyedül is megy. Erősek vagyunk! A gyengeség nem része a
társadalomnak (legalábbis látható szinten). Ezt tényleg el tudjuk hinni? Tényleg ilyen világban
akarunk élni, ahol az érzések nem léteznek? Miért? Miért gondoljuk, hogy a gyengeség és az
érzelmek nem a részeink? Miért gondoljuk azt, hogy ha ezt egy ketrecbe zárjuk, akkor
eredményesebbek leszünk?

Én nem ebben hiszek, hanem abban, hogy ezek az érzések, vagy gondolatok, pont arra hivatottak,
hogy megéljük, hogy dolgozzunk velük, és alkossunk egy új, megértőbb társadalmat, aki ezt nem
defektnek veszi, hanem egy új reálisabb valóságot épít.
Ez jellemzi az egész jelenlegi társadalmunkat, hogy azt, hogy kifejezzük, hogy szükségem van valamire
az mintha ördögtől való lenne…

De miért is van ez?

Vannak a társadalmi szerep elvárások, mint pl. nő-férfi, anya-apa, vezető-alkalmazott, szolgáltatást
nyújtó-vevő, gazdag-szegény. Mind-mind gyerekkorunktól belénk sulykolt viselkedési mintákat vár el
az adott szerepben lévő személyektől. Na de akkor hol vagyunk mi mind egyének?
Vannak bizonyos helyzetekben való viselkedési szabályok mit illik és mit nem.
Vannak helyzetek, amikre azt gondoljuk, hogy jó lenne kérni valamit (pl.: nem hideg a rendelt üdítő
nincs esetleg olyan, ami jobban be van hűtve?), de mi van, ha nemet mondanak. Kérdem én „na
akkor mi van?” Akkor annyi történik, hogy visszakerül a döntés felelőssége a mi kezünkbe, hogy
megveszem így is, vagy inkább megyek egy következő boltba. Miért félünk egy nemtől, az nem a
személyünknek szól, hanem az adott helyzetről.
És a kedvencem „mit fognak rólam gondolni?” Mit gondolnának, egy egyszerű illedelmes kérdés csak
a lehetőségeinket térképezi fel.

Mi, akik abban hiszünk, hogy minden ember olyan amilyen, és főleg abban, hogy elfogadjuk, hogy
bármilyen is az lehet az oké, sőt mindenkinek meg kellene élnie azt, ami Ő (Nyilván, ami törvényen
kívüli az nem oké).
És itt kanyarodok vissza ahhoz, hogy anélkül senki sem tud az lenni, aki, ha nem tudja
kifejezni/megfogalmazni azt, hogy mire van szüksége.
Akasztják a hóhért. :)

 

A kórházban azt éreztem, hogy nem akarok terhére lenni senkinek, ezért nem
kértem fájdalomcsillapítót. Aztán rájöttem, hogy azzal, hogy a saját szükségletemet rejtem el,
valójában az éjszakás nővérek dolgát nehezítem, hiszen amikor már nem bírom tovább, akkor fel kell
keltenem őket, ami rosszabb szerintem. (vagy legalábbis én az az ember vagyok, aki mindent kibír, de
nehezen viseli, ha valaki felkelti) Aztán tudatosan végig vezetve ezeket a gondolatokat
megnyomtam az a gombot, amit fájdalmaim enyhítésére szolgálnak.

 

Így működik a személyiségünk is, csak azt érezzük, hogy valami nem oké, valami elakadás van, amit
legtöbbször nem tudunk magyarázni, csak érezzük, hogy lépnék tovább, de nem megy….
Pont ez az a pont, amire gyógyír az Ennegaram tudás, hiszen abból a szemszögből tudjuk tudatossá
tenni a szükségleteinket, amit eddig vagy nem láttunk, vagy tagadtunk (öntudatlanul).

Az Ennegram megadja azt, hogy ugyanúgy érezheted magad szarul, de legalább tudod miért, és ami fontosabb,
hogy megadja azt, hogy tudsz ellene küzdeni Magadért!