Fürkész Holding | Kállai Judit

Kállai Judit, operatív igazgató


Csupán néhány éve fogalmazódott meg bennem, hogy minden, amit eddig tettem, tanultam, amin eddig fáradoztam, dolgoztam - az mind egy "szakma" felé mutatott. Ez a hivatás az "embertan". A kifejezést kár keresni az értelmező kéziszótárban, magam alkottam. Vetődtem már sok területre az eddig munkában töltött több, mint 20 év alatt, de soha nem dolgoztam olyan területen, ahol ne az emberekkel való kapcsolattartás, kapcsolatépítés lett volna a feladatom. Kivétel nélkül mindegyik a kommunikációhoz kapcsolódott.

Leginkább a szociológia, a szociálpszichológia, a kulturális antrpológia és a pszichológia foglalkoztatna - innen már csak egy lépés a tréneri hivatás.

Hitem, hogy az embernek folyamatosan szüksége van a megújulásra, aminek egyik kulcsa (ha nem egyetlen) a nyitott és befogadó tanulás. Ebben szeretném elméleti tudásommal és szakmai tapasztalatommal segíteni tanulni vágyó és befogadó felnőtt embertársaimat.