Fürkész Holding | Babócs Éva

Babócs Éva, képzési asszisztens


A mai folyton változó világban elengedhetetlennek tartom a folyamatos fejlődést, tanulást.  Többek között emiatt választottam a felnőttképzés területét. 2014-ben fejeztem be tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, andragógia mester szakon. 2013 júliusában gyakornokként csatlakoztam a Fürkész Holding csapatához, majd diplomám megszerzését követően már teljes állásban folytattam munkámat. Több pályázat keretében megvalósuló képzések dokumentálása, koordinálása mellett rendezvények szervezésével foglalkozom.